Budapest a történelem, a kultúra, az üzleti és a pezsgő éjszakai élet városa

2019-ben Budapest nyerte el az Európa legjobb úticélja díjat, a több mint 62 000 utazó szavazatának köszönhetően a European Best Destinations versenyen, amely online kezdeményezés az öreg kontinens legnépszerűbb városát keresi évről évre.

A szavazás eredménye nem okozott nagy meglepetést, hiszen az elmúlt évtizedben Budapest egyre vonzóbb úti cél a turisták számára, akár a kultúra, akár a nyüzsgő éjszakai élet szerelmesei.

Budapestet már a római kor óta lakják, a Duna menti Aquincum városa főhadiszállásként működött, amely a termálvizeinek köszönhetően igen népszerű volt a római katonák között. Később a város túlélte a török megszállást, a Habsburg-korszakot, a világháborúkat és az ’56-os forradalmat, és a történelmi helyszínek, lélegzetelállító épületek, sőt római romok élő múzeumává vált. Nem is kell mást tenni, mint körbesétálni a fővárosban és szinte minden sarkon az élő történelemmel találjuk magunkat szembe.

A főváros színes kulturális élete a színháztól a koncertekig, a kortárs kiállításoktól a táncelőadásokig, nap mint nap több száz programmal várja a vendégeket. Éjszakára pedig a város a klubok és a híres romkocsmák nyüzsgő színterévé válik, ahol a budapesti fiatalok és a kalandvágyó látogatók találkozhatnak és bulizhatnak.

A szórakozásnak ez a kiváló elegye évről évre turisták millióit vonzza, akik szeretnék átérezni ennek a lenyűgöző városnak a különleges hangulatát.

További cikkeink

A lakáspiac jó befektetésnek bizonyult 2021-ben

A CBRE Market Outlook 2022 című kiadványa szerint a budapesti lakáspiac gyorsan talpra állt a 2020 eleji bizonytalanságok okozta átmeneti...

Tovább a cikkhez

Budapesti lakóépületek - a befektető szemszögéből

Akár külföldiként, akár helybéliként járunk Budapesten, nehéz nem ámulni a város látványos építészeti értékein. Különösen a belvárosban érezhetjük...

Tovább a cikkhez

Hogyan érjük el, hogy kiadó apartmanunk kitűnjön a többi közül?

Az Airbnb apartmanok világszerte azért versenyeznek, hogy a legtöbb és legjobb vendéget vonzzák magukhoz a profit maximalizálása...

Tovább a cikkhez

Felkeltettük az érdeklődését?

Vegye fel velünk a kapcsolatot és foglaljon időpontot ingyenes konzultációra.